Garas Kálmán (1947- )

Garas Kálmán fotóművész
(Répcelak, 1947. augusztus 13. - )

Garas Kálmán 1947. augusztus 13-án született Répcelakon. Gyermek- és ifjúkorát településünkön, Répcelakon töltötte. Általános iskoláit Répcelakon, középiskoláit Sárváron végezte, ahol már minden alkalmat megragadott, hogy gyakorlatot szerezzen a fényképezésben. Tanulmányai befejezése után a fényképész szakmát választotta. Az 1970-es évektől Szombathelyen él a családjával. 1967. óta hivatásos fotográfus. 1970-től a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár fotósa, ezzel új fejezet kezdődött az életében. 1976-1990 között a Vasi Fényszöv műszaki vezetője volt. Felsőfokú külkereskedelmi végzettséget szerzett, és fényképész mestervizsgát tett. 2002-től az ELTE Savaria Egyetemi Központ óraadója, az egyetem Vizuális Művészeti Tanszékén. A Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.



Munkája során sok érdekes és híres emberrel találkozott: államférfiakkal, írókkal, költőkkel, színészekkel. 1977-től fotografálja a Bartók Szemináriumot és Fesztivált. Az 1980-as években alakult Capella Savaria kamarazenekarral, s zenészkapcsolatai révén neves külföldi és hazai karmesterekkel és szólistákkal került személyes kapcsolatba. A róluk készített képei országos hírűvé tették. 
A fotográfia minden területét műveli, de legismertebbek a zenei élet területéről készített folyóiratokban, napi lapokban, prospektusokban, hanglemezborítókon látható képei. Kiemelt figyelmet érdemel művelődéstörténeti értékű munkásságának ama része (gyűjteménye), amely a Nemzetközi Bartók Fesztivál, a Capella Savaria koncertjeinek, Szombathely zenei életének és kulturális eseményeinek, valamint az Európai Borlovagrend ünnepeinek fotódokumentálását jelenti.
Arcterek című fotóalbuma 2000-ben jelent meg, amely tudós és művészportrékat tartalmaz. A Répcelaki Képeskönyv című munkáját 2006-ban jelentette meg Répcelak város Önkormányzata, melynek főszerkesztője volt. Szombathelyen a Médium Galériában 2007-ben volt az akkor 60 éves Garas Kálmán fotóművész életmű kiállítása. 2010-ben a Szombathelyi Képtárban volt zenei témájú kiállítása, mely a Bartók Fesztivál kiegészítő rendezvényeként nyílt meg, és nagy sikert aratott.  
Ragaszkodását kifejezve komoly erőfeszítéseket tett - várossá avatott – szülőfaluja, Répcelak kulturális és művészeti kisközponttá fejlesztése érdekében.
Garas Kálmán nevéhez fűződik a Nyitott Tér Közhasznú Kulturális Egyesület megalapítása, melynek 2001. év óta nemcsak elnöke, hanem önzetlen támogatója, és programjainak kidolgozója is egyben. Az Egyesület célja képzőművészeti, irodalmi, komolyzenei, valamint népzene-néptánc rendezvények szervezése és a néptánc együttes működtetése. Érdeme továbbá a tervezett programok következetes megvalósítása is, mely Szombathely város kulturális intézményeivel (Szombathelyi Képtár, Savaria Egyetemi Központ stb.) fennálló jó együttműködése által valósulhatott meg. Ez tette lehetővé a kiállítási anyagok kölcsönzését, neves közreműködők biztosítását rendezvényeinkre.
A vizuális kultúra népszerűsítése érdekében létrehozta a Répce Galéria kiállító helyet, ahol havi rendszerességgel, és széles merítésben a 20. századi magyar és kortárs művészektől rendez kamaratárlatokat, melyeken köz-és magángyűjteményekből, a művészek anyagából, Kossuth- és Munkácsy díjas, Érdemes művész festők, szobrászok, iparművészek, megyei és szomszéd megyékben élő hivatásos és amatőr művészek alkotásaiból választott művek sokaságát ismerhette meg az alig 3 000 lakosú Répcelak város közönsége. A Répce Galéria kiállítás sorozat már túl van a 100. tárlaton is.
Szabadegyetemet szervezett Répcelakra, változatos tematikával és neves előadókkal. Célja ez által az általános, színvonalasabb ismeretterjesztés, művelődés biztosítása a kisvárosban. Jó és tudatos szervező munkája a közönség növekvő érdeklődését eredményezte. Ezáltal sikerült elérni, hogy a művészek, tudósok, tanárok és más előadók körében ma már megtiszteltetés egy felkérés, bemutatkozás.
A répcelaki kamarazenei koncertek rendezésében ugyancsak komoly szervezőmunkát fejt ki. A Táncház muzsikusportrékkal rendezvénysorozat beindítása ugyancsak neki köszönhető.
Garas Kálmán nem sajnálja az időt és fáradtságot az Egyesület rendezvényeinek szervezésére. Az Egyesület szinte minden rendezvényén jelen van. Ötletekkel, tanácsokkal segíti a szervezőket, a technikai kivitelezőket. Sokat tesz a hírverés, a propaganda, tevékenységük megfelelő publicitása érdekében. Egyesületi munkáját kiemelkedően és önzetlenül, szülőföldje, és ifjú korának színhelye, Répcelak és környéke érdekében szabad idejében végezte, melyért semminemű juttatásban nem részesült. Munkájának köszönhetően - a Nyitott Tér Egyesület 2006-ban az „Év Egyesülete” címet nyerte el Répcelakon.

Garas Kálmán 2003. évben Szombathelyen megkapta a „Közösségi Kultúráért” elismerést, 2007. évben a „2006. ÉV VASI EMBERE” címet nyerte le. A kuratórium a díjban Répcelak város kultúrájáért az Egyesület keretében végzett magas színvonalú és áldozatos munkáját is figyelembe vette. 2009. évben a Príma Primissima díj jelöltjei között szerepelt. 2013. évben a Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma a Kultúra Lovagrendje nemzetközi tanácsadó testülete javaslata alapján a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta részére, melynek átadására 2013. január 19-én Budapesten a Hagyományok Házában került sor, amelyet 1998. óta azoknak ítélnek oda, akik művészi teljesítményük mellett irodalmi, közművelődési területen is eredményesen munkálkodnak.

2013-ban Sárváron a Galeria Arcis kiállítótérben, 2014-ben A Savaria Egyetemi Központ Zero Galériájában, Budapesten a Budapesti Music Center-ben, Kőszegen az Európa Házban és Pécsett a Kodály Központban volt portrékiállítása. 2017-ben a szombathelyi Agora-Művelődési és Sportház Galériáján, 2018-ban a Répcelaki Fesztivál nyitó rendezvényén a Répce Galériában mutatta be portré fotóit. 2016-tól a fotográfusképzés szakmai oktatója Szombathelyen. 2017-ben Kiemelkedő alkotómunkásságáért, a megismételhetetlen pillanatok megörökítéséért 70. születésnapja alkalmából, VAS MEGYE KÖZGYŰLÉSE ELNÖKÉNEK EMLÉKÉRMÉT kapta Majthényi Lászlótól.

Tóth Csaba beszélgetése Garas Kálmánnal, mely az Életünk című folyóirat 2019 novemberi számában jelent meg. - A fotográfiától a fotóművészetig - 
(a beszélgetés a linkre kattintva érhető el.)

2023-ban jelent meg a Savaria University Press Kiadó gondozásában a „…személyiségnek lenni a legtöbb” címmel, a több mint 270 képet tartalmazó fotóalbuma, melyet Répcelakon a Művelődési Házban, Szombathelyen a Képtárban, és Budapesten Magyar Zene Házában is bemutattak.
2024. januárban Zalaegerszegen, a Városi Kiállító- és Hangversenyteremben nyílt fotókiállítása.
2024. februárban a budapesti Magyar Zene Házában megrendezett Kamarakiállításon mutatott be egy válogatást a zenei portréiból.
2024. március 15-e alkalmából „Magyarország Köztársasági Elnöke, Garas Kálmán fotográfus mester, fotóművész, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Savara Egyetemi Központjának óraadója részére, értékteremtő művészi alkotómunkája, a hazai kulturális és szellemi élet meghatározó személyiségeit bemutató portréfotói elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetését adományozza.”
 


Képgaléria

  • 28510
  • 28498
  • 28558
  • 28613
  • 28610
  • 28607
  • 28577
  • 28595
  • 28616
  • 28604
  • 28543
  • 28583
  • 28589
  • 28619
  • 28528